Aztán megérkeztünk a szuperolcsó kínai étterembe, ahol egymást szuggerálva ismételgettük, hogy “amúgy nem olyan rossz ez!”, konzekvensen tagadva az “olcsó húsnak híg a leve” egyetemes igazságát.
Már a pult sem volt nagyon vonzó, főleg, hogy iszonyat hideg volt bent. Ebből pedig bennem nyomban felviláglott a felismerés, hogy az olcsó-kínai gyorsbüfés jószokás országokon átívelő szabály: ahol ezen spórolnak ott a melegentartó sem lesz bekapcsolva, ezért kell 2-3, akár 4 elemű mikró-arzenál.
De! És ez egy jelentős de: hárman ettünk és ittunk annyiért, mint amennyibe az üzleti negyedben került 2 hidegszendvics.
Itt rezignáltan várjuk az akkor már sejthető gasztronómiai “élményt” a mikrók zúgásának fehérhangjára relaxálva:
Ami végül elkerülhetetlenül bekövetkezett:
Megettünk belőle amennyit tudtunk, majd Eszter azt mondta odakint: “Apa, ehetünk egy bagettet? Vaj nélkül is jó! ” 🙂 Szegénykém. 🙂 Mondtam, hogy ÉRTEM mire gondolsz és igen, megérdemeljük.
Leave a Reply