És újabb tízenvalahány megálló után megérkeztünk a párizsi Chinatown hivatalos bejáratához:
Ami valószínűleg, amikor állították még itt kezdődött, de ma már majd’ az egész kerületre kiterjed.
Ilyen szép fát is láttunk, kicsit Pekingi lakónegyedekre emlékeztető környezetbe (bár ezt lehet, csak beleképzelem):
Beljebb volt 40 emeletes lakótömb, az első emelet (magasföldszint?) szintjén a tömbök közötti felüljárón étteremmel. Az egész sruktúra olyan volt, disztópikus hatású volt, mintha innen mintázták volna a Cyberpunk 2077 játékot, vagy William Gibson azonos zsánerű regényeit:
Apropó éttermek. A párizsi kínai negyed egyik jellegzetessége (és tényleg elég nagy kört jártunk be, hogy magabiztosan kijelentsem) az, hogy az éttermek és büfék 90%-a nem kínai, hanem vietnámi. Phò levesezők és szendvicsezők egymás hegyén hátán.
Mondjuk ez éppen nem az, de a sok pekingi kacsa miatt megérte a fotót:
Ja, és az ételek. Fenntartom, hogy a élelmiszerüzletek árai max azonosak, de esetenként olcsóbbak, mint otthon. Ugyanakkor az első éjszakai pizzázó egy beugrató volt, mert az tényleg sokkal olcsóbb mint otthon, ugyanakkor minden más büfé és étterem messze drágább. Én komolyan nem értem, ez hogyan tudják kifizetni. A legcsövesebb környéken is, a legdurvább csótánytanya-giroszosnál sem kerül 4-5 euronál kevesebbe egy girosz (kebab), ami barátok között is 2000 forint körül van. De egy látszólag FÉLLEL jobb helyen, ami még mindig egy büfé csak mondjuk nem ragad a padló és nem szállják a legyek az ételt, ott 9.99-nél indul a legolcsóbb, mondjuk sültkrumpli és egy szelet rántott csirkemell menü, üdcsi nélkül. Esetleg azt tudom elképzelni, hogy őket az egész EU-s infláción túl nem rántja mélyebbre, hogy forint árfolyam is rátesz a dologra – nem kell átszámolniuk HUF-ba.
Leave a Reply