Szinte szomjazta ez a kaland, hogy keretbe foglaljuk, ezért visszafelé, most Eszter öntötte le magát a látványautomatából szerzett cukros üditővel. 🙂

És ez egy olyan “kapu” volt a Bpestinél kicsit nagyobb reptéren: F(<-!!!) 34(<-!!!), ahol mindenféle állatok is voltak! Szürke galamb az oszlopon:

Aranyos verebek:

Vagy ez:

Szokás szerint nyugodtan ülve kivártuk a last callt és végignéztük a székeinkből, kényelmesen a 20 percig lassan elfogyó sort majd, amikor mindenki eltűnt odamentünk a boarding pulthoz, hogy aztán lefagyjon az arcunkról a kéjes, “milyen ostobák az emberek és mi milyen jól csináltuk”-vigyor, amikor kiderült, hogy valami technikai hiba miatt az összekötőfolyosón kellett szobroznunk még legalább 15 percet.

És ez is jól jött, mert minden rosszban van valami jó mindig. MEKKORA spotting: Már a korai, ős-MALÉV dizájnt idéző festés gyanús, volt de minden kételyt eloszlatott a kort illetően a gép farkán (vízszintes vezérsík 8-|) a felirat, ami büszkén hirdeti: ez a gép kérem HETVEN éve boldogan repül a román Tarom légitársaság (alapítva 1920-ban!) birtokában.

Annyika, hogy amikor rákerestem kiderült, hogy nem volt azért mindig felhőtlen ez a boldogság. Szerintem ugyanis kb. éppen 3 hete állhat itt szerencsétlen javítás miatt. Történt ugyanis, hogy április 2-án már felgyorsult éppen itt a kifutón, amikor emelkedés előtt vész-megszakítani kellett a felszállást “műszaki hiba miatt”. A műszaki hiba nem derül ki a riportból, de az igen, hogy vészmegállás következtében 3 kerék is rottyra ment. Szóval szép dolog egy ilyen retro gép, de inkább csak így kívülről csodálom.

Bezzeg a mi gépünk a számegyenes másik vége. De tényleg! Eleve ilyen jövőből érkezett humán-arachnoid utastárssakkal:

Nem beszélve arról, hogy – ilyet még tényleg nem láttam még az Air China vadiúj gépein sem – nem csak USB A, de USB-C töltő, ami ráadásul superfast 60(!) wattos töltés tud. Ja, fedélzetei WiFi! És mindehhez jött ez a hipi-szupi, akár tabletre, akár telefonra, akár fekve, akár állva átméretezhető vagy lehatjható tartó:

Jó, mondjuk ivó- (vagy másmilyen) víz az nem volt a WC-ben és ilyen franciásan egy töltőtollal keresztbehúzva és átfirkálva oldották meg, nehogy valaki túlzottal elaléljon a modernitástól aztán elfelejtse bekapcsolni az övét, vagy ilyesmi.:

Ezek meg már a Párizs-menti repcemezők. A fotó azonban nem ezek, hanem az Eszternek különösen tetsző Pegazushal logó miatt jött be:

Ezek pedig már Lisztferihegy-környéki erdőségek és mezőgazdasági pÁrcellák:

A két utitárssal és a jobb, jetiszőrös alkarommal búcsúzom: A viszon’hallásra!

Végül keretbe foglalva a mai napot, újra az otthon-megállónk, de már a kijárata, a – számunkra – ikonikus, “mindjárt ránk zuhan” bicklikkel a fenti erkélyen:

Utsó nap, takarítás, mosogatás, vasalás, pakolás. A lányokat nem ébresztettem csak amikor már döntés kellett, hogy a szokásos sarki pékség croissant-ja megfelel-e reggelire. Történt ugyanis, hogy olyan testvéri, világ nagy dolgainak megbeszélése folyt este az ágyban, hogy éjjel negyed kettőig nem volt szívem berekeszteni.

Hozom a pékárut a nano liftben:

A tulaj megbízottja (fia?) 13-ra jött átvenni a lakást. Utána lementünk és sétáltunk még kicsit, elbúcsúztunk egy csodaszép napos, meleg időben a környéktől, mert nagyon időben voltunk.

A szomszéd pizzéria is a futószalagos megoldással tudott nagyüzemben dolgozni, ahogy a Carrefour-ben a palacsintasütő:

De ennék sokkal nagyobb és várva-várt meglepetés volt, akit a lányok egy hete tartogattak magukban. Minden reggel ezen kuncogtak, de azt mondták, csak utolsó nap árulják el a titkot.

A titok pedig, hogy ez a fotó olyan mint én csak nőben:

Óvatosan fogalmazva megtisztelő. Vagy nem tudom. Lehet ez cikizés, csak nem értem. 🙂

Napoleon (önmaga) megkoronázása:

Amikor elmondtam a sztorit, kiderült, hogy Vanda számára egy rejtély oldódott meg, mert sosem értette, ha ő a császár, miért éppen a felesége fejére rakja éppen a koronát, akin ráadásul már van is. 🙂