Hazaúton pedig mivel a reggeli édességek óta sok idő telt el “és már tegnap is mondtuk!”, nem volt tovább maradásom, a föld alól is palacsintát kellett szereznem. Mivel ez a metrón derült ki, nem volt más, leszálltunk az első nagyobb csomópontnak tűnő Sztálingrád nevű (nem vicc!) megállóban.
Sétáltunk pár percet palacsintázót keresve, de én férfiasan bevallom, hogy most először megcsapott a komolyabb izgalom szele. Itt kérem nem volt mit okoskodni, hogy hát mióta is élnek színesbőrűek, muszlimok, afrikaiak Franciaországban, meg hogy hát az népességen belüli arányok és.. itt nem voltak arányok. Rajtunk kívül nemigen láttunk fehér embert, a többiek pedig nyilvánvalóan nem a polgári középosztály vagy elit képviselői voltak.
De tényleg, én ma koraeste a lakhelyünk ablakából láttam, ahogy alattunk a játszótér szélen a klasszikus hármas felállásban két figyelő, kapucnit fejrehúzott tini néz két irányba, miközben a harmadik, középen kezébe csapva az elhaladó színes srácnak átpattintja a kis pakettát és másik kezével pedig villámgyorsan veszi el a pénzt és süllyeszti a zsebébe, de ez semmi nem volt a sztálingrádi megálló környékéhez képest.
Nem mertem nagyon kamerázni (sem), így sajnos nem adja át kellően a helyet:
Szóval elmaradt a palacsinta, nehogy mi kerüljünk terítékre. Volt aki kótyagosan el is indult felénk (nem pénzt akart kérni az látszott, de lehet ő sem tudta mit szeretne), a többiek csak úgy néztek ránk mit akiknek semmi keresnivalójuk ott. És nagyon igazuk volt.
Röviden tehát a biztonság érdekében posztponáltuk a palit.
Leave a Reply