A képregénybolt utan – ahol – még tényleg most sem tudom feldolgozni, de a lányok konkrétan úgy elvesztek az élvezetekben, kacagva lapozgatásban, hogy végül legalább egy óra után én szóltam, hogy légyszi menjünk – enni indultunk. Tegnap látam ugyanis egy szupinak tűnő rák FALODÁT a Moulin Rouge közelében, a Pigalle negyedben (Ami 2 dolgoról nevezetes: 1. Hogy a 18. századi híres építészeről Jean-Baptiste Pigalle-ról kapta a nevét; 2. Hogy Eszter majdnem elesett annyira röhögött, amikor harmadjára próbálram ékes franciasággal kimondani, hogy Zsan-báptisz Pigáll az oksodásom idegenvezetés közben)
Tehát bementünk a Yes Crab nevű helyre, ahol eldöntöttem, hogy kipróbálom az évek óta bakancslistámon lévő pókrákot.
A Yes Crab az a fajta herkentyűre specializálódott éttermek mondhatni klasszikus (tudomásom szerint USÁ-ból elterjed) változata, ahol sima sós vízben megfőzik a halat / kagylót / rákot, majd az egészet szőröstől-bőröstöl, kisebb darabokra vágott főtt kukorica csövekkel, esteneként egész krumplival, tojással összerakják egy zacskóba, amihez akár egyszerre 3-4 fajta szószt lehet kérni, végül az egész egy zacskóba kerül, amiben már az asztalnál összerázzák, keverik és egy vödörből szó szerint az asztalra öntik. Ezek után egy szinte teljes testet fedő nylon előkét veszünk fel (nyakba akasztós, hátul megkötős!), egy-egy nylon kesztyűt és kézzel kell nekiállni fogyasztani. Akinek erről a disznók elé öntött moslék és annak fogyasztási módja jut eszébe, az ne keresse magában a hibát.

Megérkezett az étel:

Azt hittem, valami kisebb rákocska lesz. Erre nem voltam felkészülve:

Ott volt hozzá a diótörő és mini piszkavas (elnézést én vidékről származom) és akkor szépen lehetett reccsenteni, kapirgálni, arcon csorgatva, alkarig elmerülne a fűszervajas fokhagymás trutyiban. Vanda volt a bátor, megkóstolta, de azt mondta továbbra sem szereti a rákot, marad a sült krumplinál (french fires, hello!) és csirkenuggetsnél. Az utóbbi sajnos nem nagyon fogyott, mert nem húspépből volt,mint a Mekiben, hanem valódi csirkemellből. Vanda készített még egy képet rólam, miközben ett. Érdemes megnézni, ha valaki diétázni szeretne:

Összefoglalva azt kell, mondjam, a minapi csiga mellé csatlakozott a spider crab és úgy általában ez a fajta éttermi élmény. Finom volt, de legközelebb akkor enném, ha ez és a tejszínhabos paradicsomfőzelék között kellene választani. Tényleg nagyon fini, de ezt az isten és minden civilizált étkezési kultúra ellen való vétket, amilyen disznólkodva ezt enni kell én nem tudom félretenni sajnos semmilyen íz-élményért.
Leave a Reply