A megint kicsit sok beton után kérten, hogy kerüljünk balanszba és menjünk egy parkba, fák, madarak, virágok közé, de út közben duplán elakadtunk.
Nem erről beszélek, ez csak egy pillanat volt, de ha már, akkor lefotóztam a csak eclairre (ekler magyarul?) specializálódott cukrászatot:

Ez viszont már az első megakadás. Nem break-es, hip-hoppos földön fetrengés, nem poppos ugra-bugra, hanem szinte mozgásszínház, ráadásul a kutyus miatt megismételhetetlen pillanatokkal (bár gyanítom, hogy az eredeti performansz is 100% improvizáció – ami egyébként nem csökkent az értékén!):
Ha pedig már magasművészet, ráadásul véletlenül másodjára keveredtünk Párizs egyik, ha nem a legfontosabb modern művészeti kiállító helyéhez a Pompidou-Palotához, akkor azt mondtam a sors is azt szeretné, hogy bemenjünk. 🙂
Így aztán öveket becsatolni ( vagy ujjakat felkészíteni a sok továbbgörgetésre), mert rengeteg mHűvészet jön!
De előtte még ültünk kicsit a “palota” előtti placcon és a lányok ettek a legújabb celeb influenszer által népszerűsített Feastables csokiból (“de hát apa, 18 millió követője van!” :))

Meg láttunk fotózást:

Aztán a security check és jegyvásárlás után (csak 25 éven felülieknek kell fizetni) indultunk fel a hörcsög játszótér-csövekben a 4 aktuális kiállításból az elsőt megnézni.
És! Még fel sem értünk, már micsoda festői láványban volt részünk:




Leave a Reply