Sosem kaptam még ilyen SMS-t indulás előtt:
Elsőre konkrétan frászt kaptam, hogy szó szerint tele a gép. Van ilyen, hogy overbookolják a légitársaságok, vagyis több jegyet adnak el egy járatra, mint ahány hely van. Az USÁ-ban különösen jellemző volt egy időben. Megéri nekik inkább kifizetni azt a pár lemaradó utast (nem a teljes jegyár, mert egy későbbi járatra betolják, ha belemegy), mint akár néhány üres helyet is betöltetlenül hagyni.
Itt nem ez volt. Csak tele a gép és a kabinbőrönd tárolókból kevesebb van, mint helyből. Tehát ilyenkor az ilyen csomagokat is fel kell adni.
Nem katasztrófa, de nem örömteli, mert egy fehér, cipzáras, lágyfalú hátizsákot is éppen úgy “kezelnek” ilyenkor, mint ahogy az eleve a raktérbe feladásra szánt merevfalú társait (ugrik, repül, hempereg a redvában).
Szóval cseréltem Eszterrel (az övé volt a legvékonyabbak tűnő táska) és a check-innél azonnal felmutattam, hogy hát nézze kedves kisasszony, milyen szerényen vagyunk felszerszámozva, ezek simán elférnek az ülés alatt.
De ő sem ma jött a falvédőről! Kérte szintén mosolygva, hogy ugyan hadd lássa már azt a másik két “aprócska” hátizsákot is. 🙂
De minden jó, ha vége jó, az én túlméretesem sem okozott gondot – vagy kompenzálta a két kisebb -, így nekünk megengedték, hogy felvigyük.
Leave a Reply