Author: gabor@csernati.hu

Aztán megérkeztünk. Iszonyat tömegnyomor egy félkörnyi területen, amit 4 teremőr / testőr próbált szabályozni úgy, hogy kb 5 percenként kitessékelték az első sorig tülekedett embereket, hogy a mögöttük levők kerüljenek előrébb.

Normál esetben már a terembe belépve fordultam volna ki, ha egyedül vagyok, de Eszter csak úgy látta a képet, ha felemeltem, meg “ha már itt vagyunk” ugyebár…

De jelentem, megérte!

Nem, nem első sorban a festém miatt. Sőt. Szerintem olyan 15-20 percet voltunk összenyomorítva, izzadt testszagban, tolakodva, lekönyölve mire a képig sodort a tömeg, de én egyetlen embert sem láttam ezidő alatt, aki a képet akár 5 másodpercig nézte volba. Senki. Egyetlen célja volt mindenkinek: a szelfi. Ha itt élnék simán csinálnék eree egy szociológiai fotóprojektet:

…és így tovább a végtelenségig. Kérem, senki ne értsen félre, nem ítélkezem! Semmi gond a szelfivel. Egyszerűen érdekes nekem a jelenség.

Ezt pl. sokkal jobban vártam mint a Mona Lisat. Delacroix: A szabadság vezeti a népet. Monumentális, fotóról nem visszaadható. Írhatnám, hogy micsHoda ecsetkezelés, hát milyen fenséges fény-árnyék játék, de nem értek hozzá, egyszerűen bután csodáltam.

Szuper volt, hogy ennyire közel mehettem hozzá és tényleg minden olyan milliméternyk részlet látszott rajta, ami a tankönyvekben soha. És persze a felfoghatatlan élmény, hogy egy közel kétszáz éves vászon, kétszáz éves festékkel, minden apró repedésével, tőlem pár centire, hogy szinte rá lehelhetek.

Ez pedig a teljes, 711-es számú terem:

Szintén Delacroix, Sardanapalus halála című képe. Itt le is tudtunk ülni és percekig nyugodtan nézni kinden részletet.

A lányok is szerették, mert fel tudtam olvasni az elemzést (Google fordító, nagyon mem tökéletes):

Death of Sardanapalus fő hangsúlya egy nagy, gazdag vörös szövettel bevont ágy. Egy férfi fekszik rajta, aki érdektelen szemmel figyeli a káosz jelenetét. Folyó fehér szövetekbe öltözött, nyaka és feje körül pazar arany. Egy nő holtan fekszik a lábánál, a nagy ágy alsó felén. Egyike a hat jelenetnek, mindegyik különböző árnyalatú vetkőztetésben, és mindegyik a jelenetben szereplő fél tucat férfi kezei által haldoklott.

Több embert késekkel szúrnak meg, egy ember pedig belehal egy kard által okozott ön okozta sebbe, a bal előtérben pedig egy férfi próbál megölni egy bonyolultan díszített lovat. A király jobb könyökénél fogva egy fiatalember áll egy kisasztal mögött, amelyen egy kidolgozott arany dekanter és egy csésze van. Az ágy alján aranyszínű elefántfejek, valamint különféle értékes csecsebecsék találhatók a mészárlás között. A háttérben számos építészeti elem látható, de nehezen észrevehető.

Delacroix festői ecsetvonást alkalmazott ezen a festményen, ami erőteljes mozgásérzéket tesz lehetővé a műben. Ez a jelenet kaotikus és erőszakos, amint azt a mozgás, a fegyverek és a használt színek mutatják. Az ágy vörössége kiemelkedik a kissé homályos, sötét háttér előtt. Sardanapalus köntösének fehérsége, a haldokló női végtagok krémes vonalai és az arany tárgyak csillogása a jelenetben gyorsan körbevonják a nézőt a festményen.

Aszimmetria van a műben, de a kompozíció kiegyensúlyozott marad. Egy nő, akit egy elefántfej támaszt az ágy végére, az egyetlen figura, aki kapcsolatba kerül a nézővel. A festményen mindenki más a feladatra összpontosít: a halálra.

Napoleon (önmaga) megkoronázása:

Amikor elmondtam a sztorit, kiderült, hogy Vanda számára egy rejtély oldódott meg, mert sosem értette, ha ő a császár, miért éppen a felesége fejére rakja éppen a koronát, akin ráadásul már van is. 🙂

Nem írnám le, milyen stílusú terem (segítek: nem gót :)):

Aztán el (vissza?) jutottunk Egyiptomig. Vanda már nagyon várta, mert tusta, hogy itt lesz az Írnoknszobra, és kb. 5 féle verzióban játszotta el, hogy fogja teljesen lazán bedobni majd órán, “ha valakinek kérdése van, nyugodtan szóljon, most láttam az eredetit”, amikor szóba kerül a suliban. 🙂

És tényleg:

Voltam még etruszk kiskatonák, meg billió érdekes, de tényleg egyszerűbb lenne linkelnina Louvre oldalát, mert ilyen alapon még 150 blogbejegyzést tudnék neki szentelni “Csak ami nekem nagyon tetszett és miért” alcímmel.

Ezért inkább ez már csak a kijárat aulája egy inverz piramissal:

Ez meg a kinti, ikonikus, normál piramis:

A metróállomás felé még végtelen számú szuvenír és egyéb hülyeség üzletben próbáltak mindenkit beforgatni, amik közül ritkább talán a bazi nagy ásványok boltja:

Aztán volt még egy Arcade, amiért viszont örömmel fizetek, ha ilyet láhatok:

Végül keretbe foglalva a mai napot, újra az otthon-megállónk, de már a kijárata, a – számunkra – ikonikus, “mindjárt ránk zuhan” bicklikkel a fenti erkélyen: