A lakás az Aubervilliers (ejtsd: ubervilié) nevű településen van (amiről a XII. században tesznek először említést, mint jobbágyfaluról 🤓), ami “központi” Párizs, mint város (lakosság: ~ 2 millió) Észak-keleti határának közvetlen szomszédjaként terül el, a Párizs nevű metropolisznak (lakosság ~11 millió) viszont belső-külvárosi része:

A központk főút egyik sarkán lakunk. Ilyen a főút:

Ilyen meg a másik irányban:

Magyarországról nézvést nagyon soknak tűnik a Közel-keleti vagy afrikai származású (kb. fele-fele az arány az európai és nem-európainak kinézők között), amitől Vanda kiakadt, hogy ez valami bevándorló negyed. 🙂
Mondtam neki, hogy Franciaországban nem 2018-ban kezdődött a bevándorlás, ha meredek arányokat akar látni a Dél-keleti XXI. kerületbe érdemes ellátogatni. (Vagy Marsellie-be, ahol már a 2006-os nászútunkon nem láttunk fehér embert az egyik városközponti parkban, ahol piknikezni támadt kedvünk.)
Szóval teljesen rendben van a hely (előre megnéztem a bűnözési térképet is, az egyik legnyugisabb terület), de ami a még szupibb, hogy 6-8 perc a metrómegálló és 25 perc alatt Párizs közepén vagyunk átszállás nélkül. A Louvre 1 átszállással 35 perc, Az Eiffel torony (mindjárt jön, maradjanak velünk!) a város átellenes végén 41 perc.
Leave a Reply