Author: gabor@csernati.hu

Még mimdig tömrgközlekedés. Néha olyan túlzsúfolt volt a kocsi, hogy meg sem próbáltak felszállni a népek. Ez a falnivaló, szemcsis lányka biztosan helyi volt, mert szinte vidám rezignáltsággal (legyen ez bármekkora képzavar) nézte, ahogy esélyük nincs:

Ezzel a másikkal meg folyton egymást figyeltük. Ő biztos, hogy milyen ostobán bámulom, én pedig, hogy milyen különlegeses a színesbőrű és ázsiai házassagból született gyerekek:

És egy utolsó bónusz újabb érdekes adat: a párizsi metrópilóták olyan lazák, hogy még meg sem állt a metró már nyitják az ajtókat. :O

És végre megpillantottuk, így azonnal pózbanis vágták magukat a lányok – na jó. én vettem rá őket (de nem kellett kétszer mondani.)

Az outfit az sajnos azért ilyen, mert alullőttük a szükséges ruházatot csak pulcsikkal, így jobb hiján az esődzsekiket vettük elő.

Szóval úton a Mars tér felé, hogy onnan és ne egy autót felől nézzük a Tornyot.

Ez viszont még további 20 perc lett volna gyalog, ezért megálltunk egy kis utcai habzsi-dőzsire.

1. Croissant Eszternek (“puhább a tésztája és roppanósabb a kívüljey mint otthon!” (értsd: Aldis))

2. Palacsinta Vandának (“Kevesebb liszt van benne, mint otthon. Jó.”)

3. Marhahúsos uborkás bagett. Fincsi!

Ha az utca és a homlokzatok nem lennének elég kitalálni Párizst:

Nekem ez is nagyon tetszett:

Meg új értelmet nyert a falióra:

És ráadásul:

Hát milyen képeslapra kívánkozó építkezéskerítés!

Őket meg csak így iderakom és mindenki azt gondol, amit akar.

Művész vagyok!

Mindezek után, tovább a Diadal ív felé megpillantottuk egy amúgy is az itiner kihagyhatatlan részét képező Sephorát. Akinek van az egyre gátlástalanabb eszközökkel manipuláló szépségipar által fanatizált tini lánya az tudja, akinek nincs, örüljön, nem fárasztom vele. Elég annyi, hoty a kenceboltok Apple store-ja, tehát be kellett mennünk. (Én speciel még örültem is, hogy már első nap letudjuk, nem lebeg Damoklész kardjaként felettem napokig.)

Előtte kicsit még láblógázva megpihentünk egy metroállomas lejárat betonkerítésén (korlátján?), amíg a talpunk alatt felporszívózta az utcá ez a jófej bácsi:

Végül eljött a pillanat, mentünk is VOLNA be a Sephorába, ha csak úgy lehetne. De az meg milyen lenne már! Hol maradna a vágyak felkorbácsolása, ha bárki egyből csak úgy bemehetne vásárolGATni! Ez kérem, egy kiváltság, ezért szépen kordonok között sorban állunk, hogy bemehessünk pénzt költeni. (Mondhatnám, hogy iszonyatosan túlárazott milliliteres űrtartalmú tuboso krémecskékékért, de nem értek hozzá. Lehet, tényleg megéri.)

Így aztán vártunk, várakoztunk..